Olyan piros volt arca, mint a rózsa.
Családja néma áhítattal nézte.
Rokon, barát egymásnak adta kézbe
S becézte lágyan: nyílj ki rózsa: Róza!
Egy ifjú jött. A ló iramja: vágta.
Rubin, topáz gurult a tarsolyából.
Szülőiben a tűz magasra lángolt.
De Róza ráfújt: dús haját levágta.
Nem kellett néki vőlegénynek kincse.
Azt nézte: ostor, vas-szeg, tüske nincs-e,
Velük legyen az Úr arája Róza.
Kolibri villant, mint a ritka ékkő.
De szebb az ég, a csillagokkal égő,
Ott lett belőle – teljes égi rózsa.
Harsányi Lajos
Forrás: Új Ember/Veritas