↧
Jézus megkeresztelkedésének ünnepén
↧
Teológusok és pszichológusok a házasságról
↧
↧
A hivatások, az igazság tanúbizonysága
Ferenc pápa üzenete a Hivatások 51. imanapjára
Május 11-én tartja a katolikus egyház a Hivatások Világnapját, melynek ebben az évben a témája így hangzik: "A hivatások az igazság tanúbizonysága". Az imanapra írt pápai üzenetet január 15-ei dátummal tették közzé.
Az evangélium elbeszéli, hogy „Jézus bejárt minden várost és falut… ahogy végignézett az embereken megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, elcsigázottak és kimerültek.” Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás urát, küldjön munkásokat aratásába” (Mt 9,35-38). Ezek a szavak meglepnek bennünket, mert tudjuk, hogy előbb szántani, vetni és művelni kell ahhoz, hogy amikor eljön az idő bőséges legyen az aratás. Ki dolgozott, hogy ez legyen az eredmény? Isten – ez lehet a válasz egyedül. Világos az is, hogy a búzaföld, amiről Jézus beszél, az mi vagyunk, az emberiség. Az pedig, hogy az aratnivaló sok Isten kegyelmének köszönhető, annak, hogy benne maradtunk (vö Jn 15,5). Jézus azért kér imát az egyház számára, hogy többen legyenek azok, akik országa szolgálatában állnak. Pál apostol, aki egy volt Isten munkatársai között, erre emlékezteti a korintusi keresztényeket: „Ti Isten szántóföldje vagytok (1Kor 3,9). Szívünkben ezért tehát először álmélkodunk azon, hogy Isten milyen bőséges termést tud adni, aztán hálásak vagyunk azért, hogy szeretetével mindig megelőz minket, végül imádjuk az általa végzett művet, amelyhez a mi szabad hozzájárulásunkat kéri, hogy Vele és Érte cselekedjünk.
Mily sokszor imádkozunk a zsoltáros szavaival: „Ő alkotott minket az övéi vagyunk. Az Ő népe vagyunk és nyáj a legelőjén (Zsolt 100,3). Igen, mi Isten tulajdona vagyunk, de nem úgy, mint a szolgák, hanem egy rendkívül erős köteléken keresztül, mert „az Úr irgalma örökké tart” (Zsolt 136). Minden tőle ered, minden az ő ajándéka: a világ, az élet, a halál, a jelen és a jövő. Ám az apostol biztosít arról, hogy „ti Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené (1 Kor 3,23). Ez a magyarázata az Istenhez való tartozásnak: egyedülálló és személyes kapcsolaton keresztül Jézussal, melyet a keresztségben kaptunk az új életben való újjászületés kezdetén. Krisztus tehát állandóan kéri szavával, hogy bízzunk benne és szeressük Őt „teljes szívből, teljes elméből és minden erőből (Mk 12,33).
Ezért tehát minden hivatás, mégha az utak annyira különböznek is, megkívánja mindig, hogy lépjünk ki önmagunkból és központosítsuk saját életünket Krisztusra és Evangéliumára. A házaséletben, a megszentelt élet formáiban, a papi életben felül kell írni a gondolkodásnak és cselekvésnek azokat a formáit, amelyek nem egyeznek meg Isten akaratával. Nem kell félnünk, Isten szeretettel és gondosan figyeli, hogy életünk különböző szakaszaiban milyen művet adunk ki a kezünkből. Isten soha nem hagy el bennünket. Szívén viseli reánk vonatkozó tervének megvalósulását, ám ehhez kéri a mi hozzájárulásunkat és közreműködésünket.
Jézus ma is benne él és halad mindennapi életünk valóságában, mindenkihez közel megy, kezdve az utolsókkal, hogy meggyógyítsa bajainkat és betegségeinket. Most azokhoz fordulok, akik készségesen meg akarják hallani Krisztus egyházban felcsendülő szavát, hogy megértsék mi saját hivatásuk. Kérlek benneteket, halljátok meg és kövessétek Jézust, engedjétek, hogy bensőtökben átalakítson benneteket szavaival, amik úgy szólnak, hogy „lélek vagyok és élet” (Jn 6,62). Jézus Anyja, Mária nekünk is ezt ismétli: „Tegyétek, amit mond” (Jn 2,5). Bizalommal vegyetek részt a közösségi életben. A hivatás a kölcsönös szeretet szépen megművelt földjének gyümölcse, mely az igazi egyházi élet területén egymás kölcsönös szolgálatává lesz. Egyetlen hivatás sem fakad önmagának és él önmagáért. A hivatás Isten szívéből forrásozik, a hűséges nép jó termőföldjében hajt ki, a testvéri szeretet megtapasztalásában. Nem véletlenül mondta Jézus: „Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt (Jn 13,35).
A keresztény élet magas szinten történő megélése nem egyszer azt jelenti, hogy az árral szemben kell haladnotok, hogy akadályokkal találkoztok, kívül és belül. A nehézségek olykor elriaszthatnak bennünket, látszólag kényelmesebb utak választására hajlíthatnak. De a meghívottak igazi öröme abban áll, hogy hiszik és megtapasztalják, hogy az Úr hűséges, vele együtt haladhatunk, tanítványai és tanúságtevői lehetünk Isten szeretetének, kinyithatjuk szívünket nagy eszmények és nagy dolgok előtt. „Minket, keresztényeket az Úr nem kicsi dolgocskákra választott ki…Nagy eszményekért vessétek latba az élet játszmáját. (Bérmálkozók miséjének homíliája, 2013. április 28).
A püspököktől, papoktól, szerzetesektől, közösségektől és keresztény családoktól azt kérem, hogy ebbe az irányba fordítsák a hivatás pasztorációt, kísérjétek el a fiatalokat a szentség útvonalain. Mivel ezek személyes jellegűek igényt tartanak az életszentség igazi és sajátságos pedagógiájára, mely képes arra, hogy alkalmazkodjon az egyes személyek ritmusához. Ennek magában kell foglalnia a személyes és csoport segítség hagyományos formáinak mindenkihez intézett javaslatait az egyház által elismert társulatok és mozgalmak újabb formáival együtt. (II. János Pál, Nuovo millenio ineunte, 30).
Készítsük tehát elő a szívünket, hogy jó termőföld legyen az Ige meghallgatására, befogadására és megélésére és így gyümölcsöt teremjen. Minél jobban egyesülünk Jézussal az imában, a Szentírásban, az Eukarisztiában, az egyházban ünnepelt és megélt szentségekben, a testvériségben, annál jobban növekedik bennünk az öröm, hogy Istennel együttműködünk az irgalom, az igazság, az igazságosság és a béke Országának szolgálatában. Az aratás sok lesz, a kegyelem mértékében, amelyet engedelmesen képesek voltunk magunkba befogadni. Ferenc pápa a Hivatások Világnapjára írt üzenetét apostoli áldásával zárta le.
Forrás: Vatikáni Rádió
Mily sokszor imádkozunk a zsoltáros szavaival: „Ő alkotott minket az övéi vagyunk. Az Ő népe vagyunk és nyáj a legelőjén (Zsolt 100,3). Igen, mi Isten tulajdona vagyunk, de nem úgy, mint a szolgák, hanem egy rendkívül erős köteléken keresztül, mert „az Úr irgalma örökké tart” (Zsolt 136). Minden tőle ered, minden az ő ajándéka: a világ, az élet, a halál, a jelen és a jövő. Ám az apostol biztosít arról, hogy „ti Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené (1 Kor 3,23). Ez a magyarázata az Istenhez való tartozásnak: egyedülálló és személyes kapcsolaton keresztül Jézussal, melyet a keresztségben kaptunk az új életben való újjászületés kezdetén. Krisztus tehát állandóan kéri szavával, hogy bízzunk benne és szeressük Őt „teljes szívből, teljes elméből és minden erőből (Mk 12,33).
Ezért tehát minden hivatás, mégha az utak annyira különböznek is, megkívánja mindig, hogy lépjünk ki önmagunkból és központosítsuk saját életünket Krisztusra és Evangéliumára. A házaséletben, a megszentelt élet formáiban, a papi életben felül kell írni a gondolkodásnak és cselekvésnek azokat a formáit, amelyek nem egyeznek meg Isten akaratával. Nem kell félnünk, Isten szeretettel és gondosan figyeli, hogy életünk különböző szakaszaiban milyen művet adunk ki a kezünkből. Isten soha nem hagy el bennünket. Szívén viseli reánk vonatkozó tervének megvalósulását, ám ehhez kéri a mi hozzájárulásunkat és közreműködésünket.
Jézus ma is benne él és halad mindennapi életünk valóságában, mindenkihez közel megy, kezdve az utolsókkal, hogy meggyógyítsa bajainkat és betegségeinket. Most azokhoz fordulok, akik készségesen meg akarják hallani Krisztus egyházban felcsendülő szavát, hogy megértsék mi saját hivatásuk. Kérlek benneteket, halljátok meg és kövessétek Jézust, engedjétek, hogy bensőtökben átalakítson benneteket szavaival, amik úgy szólnak, hogy „lélek vagyok és élet” (Jn 6,62). Jézus Anyja, Mária nekünk is ezt ismétli: „Tegyétek, amit mond” (Jn 2,5). Bizalommal vegyetek részt a közösségi életben. A hivatás a kölcsönös szeretet szépen megművelt földjének gyümölcse, mely az igazi egyházi élet területén egymás kölcsönös szolgálatává lesz. Egyetlen hivatás sem fakad önmagának és él önmagáért. A hivatás Isten szívéből forrásozik, a hűséges nép jó termőföldjében hajt ki, a testvéri szeretet megtapasztalásában. Nem véletlenül mondta Jézus: „Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt (Jn 13,35).
A keresztény élet magas szinten történő megélése nem egyszer azt jelenti, hogy az árral szemben kell haladnotok, hogy akadályokkal találkoztok, kívül és belül. A nehézségek olykor elriaszthatnak bennünket, látszólag kényelmesebb utak választására hajlíthatnak. De a meghívottak igazi öröme abban áll, hogy hiszik és megtapasztalják, hogy az Úr hűséges, vele együtt haladhatunk, tanítványai és tanúságtevői lehetünk Isten szeretetének, kinyithatjuk szívünket nagy eszmények és nagy dolgok előtt. „Minket, keresztényeket az Úr nem kicsi dolgocskákra választott ki…Nagy eszményekért vessétek latba az élet játszmáját. (Bérmálkozók miséjének homíliája, 2013. április 28).
A püspököktől, papoktól, szerzetesektől, közösségektől és keresztény családoktól azt kérem, hogy ebbe az irányba fordítsák a hivatás pasztorációt, kísérjétek el a fiatalokat a szentség útvonalain. Mivel ezek személyes jellegűek igényt tartanak az életszentség igazi és sajátságos pedagógiájára, mely képes arra, hogy alkalmazkodjon az egyes személyek ritmusához. Ennek magában kell foglalnia a személyes és csoport segítség hagyományos formáinak mindenkihez intézett javaslatait az egyház által elismert társulatok és mozgalmak újabb formáival együtt. (II. János Pál, Nuovo millenio ineunte, 30).
Készítsük tehát elő a szívünket, hogy jó termőföld legyen az Ige meghallgatására, befogadására és megélésére és így gyümölcsöt teremjen. Minél jobban egyesülünk Jézussal az imában, a Szentírásban, az Eukarisztiában, az egyházban ünnepelt és megélt szentségekben, a testvériségben, annál jobban növekedik bennünk az öröm, hogy Istennel együttműködünk az irgalom, az igazság, az igazságosság és a béke Országának szolgálatában. Az aratás sok lesz, a kegyelem mértékében, amelyet engedelmesen képesek voltunk magunkba befogadni. Ferenc pápa a Hivatások Világnapjára írt üzenetét apostoli áldásával zárta le.
Forrás: Vatikáni Rádió
↧
Remete Szent Pál és a Remeték királynőjének ünnepére
A Pálos Rend Generálisának levele Első Remete Szent Pálnak és a Boldogságos Szűznek, a Remeték Királynőjének ünnepére.
Kedves Testvéreim Remete Szent Pál rendjében, Tisztelt Konfráterek, Jótevők, és a Pálos Rend Barátai Lengyelországban és az egész világon!
A mindnyájatok iránti hála arra indít, hogy Máriához, a mi Urunk Édesanyjához mélységes imádság szavaival forduljak, felétek pedig testvéri üdvözlettel. Máriára szegezett tekintetünk a 2012. év elején megérteti velünk, hogy az imádságnak kell átszőnie egész életünket. És az ima annál intenzívebb lesz, minél nehezebb döntések elé vagyunk állítva életünk során. XVI. Benedek pápa is beszél erről az imádság értékéről szóló kateketikai sorozatban:
Ma, amikor annyi szinten leépül és elveszíti szabadságát az ember, szeretnélek mindnyájatokat megtámogatni e testvéri ima szavaival. „Drága testvérem, Isten mindig szeretett téged, és most is szeret. Ő ajándékozott meg az élet, a hivatás ajándékával. Ő hívott meg a vele való kölcsönös szeretetre.” XVI. Benedek emlékeztet minket: „Mindnyájan Isten gondolatának gyümölcse vagyunk. Mindnyájunkat akart, szeretett. Mind nélkülözhetetlenek vagyunk szemében.”
Ez az Istennel való legdrágább kötelék legyen számodra mindig a legfontosabb! Legyen fontosabb mindennél, ami e világon van, a hagyományos „Solus cum Deo Solo!” értelmében.
Az istenkapcsolatnak, egy olyan életnek, mely állandó imádsággá válik, a mennyei Atyával való benső egyesülésnek lehető legteljesebb megvalósulását várják tőlünk. Elvárás az is, hogy a szeretet parancsát minden felebarátunkkal kapcsolatban éljük meg. Csak ez tesz minket – mint keresztényeket – hitelessé a világban teljesített küldetésünkben. Mint pálos szerzeteseket egyedül ez igazol a sokféle munkában, amit Isten országáért vállalunk.
Mint egykor atyáink, a megszámlálhatatlan sok remete és szerzetes, akik Remete Szent Pál alakját szemük előtt tartották, a Legszentebb Szűz példája nyomán tanuljuk az Isten színe előtti csendességet, az elmélkedést és a figyelmet. Igyekszünk mindent odaadással és kitartással teljesíteni. Ma sokkal inkább, mint annak előtte, legyünk meggyőződve róla, hogy a világ, melynek ügyeiben és problémáiban naponként elmerülünk, az imádságnak ilyen tanúságtételét várja el tőlünk.
Józef Michalik érsek, a Lengyel Püspöki Konferencia elnöke, 2011 végén a „Hit helyzetéről Lengyelországban”címmel adott közre könyvet a lengyel olvasók számára. Egy példa nélküli kiadványról van szó. Úgy tűnik, először találkozunk sokkoló értékeléssel a hit lengyelországi állapotával kapcsolatban. Józef Michalik érsek meggyőző módon mutatja fel a lengyel egyház jelenét és jövőjét.
A katolikus társadalmi tanítás hármas felszólításának megfelelően (megfigyelni, értékelni, cselekedni) világosan ki kell mondanunk: igen, egy olyan világberendezkedés van kialakulóban, amely nem számol Isten létével. Egy önmagába forduló világ építése – annak délibábja – folyik. Egy olyan világé, melyben az ember elzárkózik Isten kegyelmétől. A technológia illúziójára épülő önmegváltás világa ez. Egy olyan világ, melyben a háború, a terror, s a fenyegető pusztítás révén az ember embernek farkasa nem pedig testvére. Olyan világ épül, melyben az egyik ember a másikat egyáltalán nem becsüli. Gazdasági kizsigerelés folyik a nemzetek feletti struktúrák által. Nyilvánosan hirdetik a gyakorlati hitetlenséget. Gyűlöletet szítanak az egyház ellen és általában minden ellen, ami keresztény. A média a reménytelenséget és giccset mutatja. Mindebből nyilvánvaló, hogy egy ilyen embertelen világban sokaknak szenvedni kell. De élnünk kell. Felismerve a valóságot, ki kell mondanunk nekünk is XVI. Benedek pápával együtt: a mi Istenünk „a jövendő Istene”. A mi lelkipásztori programunk az Egyház, amely a mi otthonunk.
A „Ragyogjon Isten világossága” című könyvben XVI. Benedek pápa az Istenhez való teljes visszatérést sürgeti. Úgy mutatja be Istent, mint aki az Igazság, aki a jó és a szép, aki minden élet forrása. XVI. Benedek szerint minden ember számára a legfontosabb az Istennel való szeretetkapcsolat felfedezése és kibontakoztatása, hisz egyedül ez az út vezet a legmélyebb és legtartósabb boldogsághoz, amit az ember megtapasztalhat.
A szentatya arra tanít, hogy még az élet legsötétebb pillanataiban is élesszük a reményt, hogy a dolgok végül kellő módon megoldódnak – Isten dicsőségére – és áldássá lesznek mindenki számára. Így mutatja be a kiadó a pápa gondolatait.
„Fordítsuk tekintetünket Máriára” – a pápa kérésének megfelelően, mint ahogy énekeljük is a Remete Szent Pál tiszteletére írt himnuszban is. Teljesen forduljunk felé, odaadással; mint ahogy a gyermek odabújik édesanyjához, úgy menjünk mi is hozzá, Isten Anyjához.
„Amikor válságban van az Egyházzal kapcsolatos gondolkodás, amikor válságban van az erkölcs, s válságba jutott sok nő, olyan menedékre van szükségünk, amely a kereszténység kezdetétől fogva évszázadokon keresztül bizonyította szilárdságát, megdönthetetlenségét. A katolikusok ma kissé megfeledkeztek e menedéknek csodás jelenlétéről – bár most sokkal inkább szükségünk van rá, mint bármikor előtte. A menedéknek neve pedig Mária” – emlékeztet XVI. Benedek.
Éppen ezért II. János Pál pápával és XVI. Benedekkel „nyissuk meg az ablakokat Isten egére.” Kapcsolódjunk be hatékonyabban a világ üdvözítésébe a szentolvasó imádság által. Ez hordozza világunk számára a megmenekülés lehetőségét.
Az Isten iránti és Mária, rendünk Édesanyja és különleges védelmezője iránti hála lelkületével mondjuk el újra 2005 nagypéntekén, a Kolosszeumban elhangzott szavakat: „Szűz Mária, Urunk Édesanyja, te hűséges maradtál, amikor a tanítványok megfutamodtak. Mint ahogy hittél az angyalnak, aki egy valószínűtlen eseményt adott hírül neked – hogy Isten Anyja leszel – ugyanúgy hittél, az Ő legmélyebb megaláztatása órájában.
És éppen a kereszt órájában, a világ legsötétebb éjjelének órájában lettél a hívők Anyja, az egyház Anyja. Kérünk, taníts meg minket hinni, és támogass, hogy a hitünk váljék bátor szolgálattá és a szeretet cselekedetévé, amely képes lesz rá, hogy segítsen és osztozzon a szenvedésben.
2012.
Forrás: Magyar Pálos Rend
↧
Pálos vonatkozású előadás Pécsett
↧
↧
Szent Ágnes szűz és vértanú
„Szent Ágnes az előkelő származás előnyeit lenézve mennyei méltóságra érdemesült; az emberi közösség vágyait megvetve, az örök Király társaságába vétetett; vállalva a dicső halált Krisztus megvallásáért, hozzá vált hasonlatossá.” Szent Ambrus
↧
Szalézi Szent Ferenc a jámborságról
A méhecske is úgy gyűjti magának a mézet a virágokból, hogy azokat nem sérti meg, hanem éppen olyan üdén és sértetlenül hagyja el, mint ahogy megtalálta. Az igazi jámborság még a méhecskénél is helyesebben cselekszik, mert nemcsak hogy nem sérti meg az egyes hivatások és foglalkozások követelményeit, hanem azokat még érdemesebbé és még szebbé is teszi. (…) Bármilyen viszonyok között legyünk is, a tökéletes életre lehet és kell is törekednünk.
Forrás: Szalézi Szent Ferenc püspöknek „A jámborság útja“ című könyvéből (Pars 1, cap. 3)
↧
Kármelhegyi megújulás
Lelkigyakorlatok a kármelitáknál 2014-ben
↧
Pál apostol megtérése
↧
↧
Pápai üzenet a hivatások világnapjára
↧
Új pálos kolostor alapítása Erdélyben
2014-ben 80 éve, hogy 148 év után hazatértek a pálosok Lengyelországból, ahol II. József császár 1786-os feloszlató rendelete után élt tovább a rend. Egyúttal jövőre arra is emlékezünk, hogy a 40 évnyi diktatúra és betiltás után 25 évvel ezelőtt, 1989-ben kezdhette meg újra a működését a Pálos Rend Magyarországon. A Gondviselés különös kegyelmének tekintjük, hogy éppen ebben a különleges, a rend magyarországi kétszeres újjászületésére emlékeztető évben kerül sor hosszú előkészítő folyamat után a Pálos Rend erdélyi visszatelepülésére, és egy új kolostor alapítására
2014. január 26-án 10 órakor Hargitafürdőn,
Dr Jakubinyi György gyulafehérvári érsek úr által celebrált szentmise keretében.
Tisztelettel és szeretettel hívjuk erre a történelmi eseményre, hogy együtt ünnepeljünk és imádkozzunk.
Forrás: Magyar Pálos Rend
↧
Az új pálos kolostor megáldása Hargitafürdőn
2014. január 26-án történelmi eseménynek lehettek részesei a hívek Hargitafürdőn, melynek során egy új szerzetesházat áldott meg Jakubinyi György gyulafehérvári érsek. Az eseményről a Duna TV közvetítése ezen az elérhetőségen tekinthető meg.
Kép: Gyulafehérvári Érsekség
↧
Köszönet a sok szent papnak, akik csöndben másoknak szentelik életüket
Ferenc pápa hétfő reggeli homíliája
Az egyházat nem lehet egyszerűen emberi szervezetként megérteni. A különbség az a szent kenet, ami a püspököknek és a papoknak a Szentlélek erejét adja, hogy szolgálják Isten népét – mondta január 27-én, hétfőn reggel Ferenc pápa a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén. A pápa köszönetét fejezte ki a sok szentéletű papnak, akik névtelenül végzik nap mint nap szolgálatukat.
A Szentatya a napi első olvasmányhoz fűzte gondolatait (2 Sám 5,1-7.10). Izrael törzsei Dávidhoz mennek, hogy királyukká kenjék fel őt. E nélkül a szent kenet nélkül Dávid pusztán csak egy vállalat vezetője lett volna, egy politikai társulaté, amelyet Izrael országának hívtak. Dávid mindössze egy politikai szervező lett volna. A felkenés után azonban az Úr Szent Lelke leszáll Dávidra és vele marad. A Szentírásban olvassuk: „Dávid mindinkább gyarapodott és növekedett, mert az Úr, a Seregek Istene vele volt”. Ezt a különbséget jelenti a szent kenet. A felkent személyt az Úr választotta ki. Így van ez az Egyházban a püspökök és a papok esetében.
A püspökök kiválasztottsága nemcsak arra szól, hogy előbbre vigyenek egy szervezetet, amelyet helyi egyháznak hívnak. Részesültek a szent kenetben és az Úr Szent Lelke velük van. „De minden püspök, mi, mindnyájan bűnösök vagyunk” – mondta a pápa, majd hozzátette: de felkentek vagyunk. Mindnyájan minden nap szeretnénk szentebbek lenni, hűségesebbek ehhez a szent kenethez. Ez az Egyház sajátossága. Az egyház egységét a püspök személye biztosítja Jézus Krisztus nevében, mert felkent, nem pedig azért, mert a többség megválasztotta. Ebben a szent kenetben van a helyi egyház ereje. A papok is részesülnek ebben a szent kenetben. A felkentség a püspököket és a papokat az Úrhoz közelíti. Örömet és erőt ad nekik, hogy előbbre vigyék és segítsék a népet, hogy a nép szolgálatában éljenek. Megadja azt az örömet, hogy érzik: az Úr választotta ki őket, az Úr tekint le rájuk azzal a szeretettel, amellyel mindannyiunkra néz. Amikor tehát a püspökökre és a papokra gondolunk, így gondoljunk rájuk: ők felkent személyek.
Különben nem lehet megérteni az egyházat. Nem lehet megmagyarázni, hogyan haladhat előre az egyház pusztán emberi erőből. Ez az egyházmegye halad előre, mert szent a népe, és egy felkent segíti a növekedésben. Ez a plébánia halad előre, mert olyan sok szervezete működik, annyi mindent csinál, de azért is, mert papja felkent személy. A történelemben csak egy csekély számát ismerjük a szent püspököknek és papoknak, pedig nagyon sokan vannak, akik egész életüket az egyházmegyének, a plébániának szentelték. Hány ember kapta meg a hit, a szeretet, a remény erejét ezektől a névtelen plébánosoktól, akiket nem ismerünk. Nagyon sokan vannak. Nagyon sok vidéki vagy városi plébános van, aki a kapott szent kenet révén erőt adott a népnek, átadta a tanítást, kiszolgáltatta a szentségeket, vagyis az életszentséget.
„De atyám, én olvastam az újságban, hogy egy püspök vagy egy pap ezt és ezt csinálta!” – mondhatná valaki – folytatta homíliáját a pápa, majd válaszolt képzeletbeli beszédpartnerének: „Igen, én is olvastam, de mondd csak, az újságok írnak arról a számtalan karitatív cselekedetről, amelyeket a városi és vidéki papok hajtanak végre, arról a sok munkáról, amelyet végeznek népük érdekében? Nem, ez nem hír”. Mindig érvényes: nagyobb zajt csap egy fa, amelyik kidől, mint egy erdő, amely növekszik. Ma, gondolva Dávid felkenésére, jót tesz nekünk, ha bátor, szent, jó és hűséges püspökeinkre és papjainkra gondolunk és imádkozunk értük. Nekik köszönhetjük, ha ma itt vagyunk – fejezte be hétfő reggeli homíliáját Ferenc pápa.
Forrás: Vatikáni Rádió
A püspökök kiválasztottsága nemcsak arra szól, hogy előbbre vigyenek egy szervezetet, amelyet helyi egyháznak hívnak. Részesültek a szent kenetben és az Úr Szent Lelke velük van. „De minden püspök, mi, mindnyájan bűnösök vagyunk” – mondta a pápa, majd hozzátette: de felkentek vagyunk. Mindnyájan minden nap szeretnénk szentebbek lenni, hűségesebbek ehhez a szent kenethez. Ez az Egyház sajátossága. Az egyház egységét a püspök személye biztosítja Jézus Krisztus nevében, mert felkent, nem pedig azért, mert a többség megválasztotta. Ebben a szent kenetben van a helyi egyház ereje. A papok is részesülnek ebben a szent kenetben. A felkentség a püspököket és a papokat az Úrhoz közelíti. Örömet és erőt ad nekik, hogy előbbre vigyék és segítsék a népet, hogy a nép szolgálatában éljenek. Megadja azt az örömet, hogy érzik: az Úr választotta ki őket, az Úr tekint le rájuk azzal a szeretettel, amellyel mindannyiunkra néz. Amikor tehát a püspökökre és a papokra gondolunk, így gondoljunk rájuk: ők felkent személyek.
Különben nem lehet megérteni az egyházat. Nem lehet megmagyarázni, hogyan haladhat előre az egyház pusztán emberi erőből. Ez az egyházmegye halad előre, mert szent a népe, és egy felkent segíti a növekedésben. Ez a plébánia halad előre, mert olyan sok szervezete működik, annyi mindent csinál, de azért is, mert papja felkent személy. A történelemben csak egy csekély számát ismerjük a szent püspököknek és papoknak, pedig nagyon sokan vannak, akik egész életüket az egyházmegyének, a plébániának szentelték. Hány ember kapta meg a hit, a szeretet, a remény erejét ezektől a névtelen plébánosoktól, akiket nem ismerünk. Nagyon sokan vannak. Nagyon sok vidéki vagy városi plébános van, aki a kapott szent kenet révén erőt adott a népnek, átadta a tanítást, kiszolgáltatta a szentségeket, vagyis az életszentséget.
„De atyám, én olvastam az újságban, hogy egy püspök vagy egy pap ezt és ezt csinálta!” – mondhatná valaki – folytatta homíliáját a pápa, majd válaszolt képzeletbeli beszédpartnerének: „Igen, én is olvastam, de mondd csak, az újságok írnak arról a számtalan karitatív cselekedetről, amelyeket a városi és vidéki papok hajtanak végre, arról a sok munkáról, amelyet végeznek népük érdekében? Nem, ez nem hír”. Mindig érvényes: nagyobb zajt csap egy fa, amelyik kidől, mint egy erdő, amely növekszik. Ma, gondolva Dávid felkenésére, jót tesz nekünk, ha bátor, szent, jó és hűséges püspökeinkre és papjainkra gondolunk és imádkozunk értük. Nekik köszönhetjük, ha ma itt vagyunk – fejezte be hétfő reggeli homíliáját Ferenc pápa.
Forrás: Vatikáni Rádió
↧
↧
Aquinoi Szent Tamás életéről és munkásságáról
↧
Az Istenbe vetett bizalom és remény jele
Mint korábban már hírt adtunk róla, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és Tamás József segédpüspök áldották meg a Hargitafürdőn újonnan alapított pálos kolostort január 26-án. A Szent István-templom kertje és annak környéke már a mise kezdete előtt benépesedett. Az új kolostor megáldása után a templomban került sor az ünnepi szentmisére, melyen tizennégyen koncelebráltak: egyházmegyés papok mellett négy pálos testvér, valamint ferences és piarista szerzetesek.
Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendet Boldog Özséb alapította a 13. század közepén. Első követői Benedek és István voltak, akik magányos, szemlélődő életre vágyva a Pilis hegyei közé vonultak. A rend, miután 1308-ban megkapta a pápa jóváhagyását, virágzásnak indult. Az 1400-as években Magyarországon 170 rendházban több mint háromezer pálos élt. Erdélyben és Kárpátalján 40 kolostoruk volt. 1786-ban II. József sok más szerzetesrenddel együtt a pálos rendet is feloszlatta. Ezután maradtak még ugyan pálos testvérek Erdély területén egyházmegyés szolgálatban, de a rend több mint két évszázadra eltűnt Erdélyből.
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek kérdésünkre válaszolva elmondta: a pálosok visszatérésére az 1990-es évek eleje óta készültek. Még Bálint Lajos, akkori gyulafehérvári érsek hívta meg a „fehér barátokat”, hogy telepedjenek le újra Erdélyben. Ez több mint két évtized után most megvalósulhatott.
A főpásztor hangsúlyozta, hogy a pálosok Erdélybe, Székelyföldre „hazatértek”, hiszen többek között például a csíksomlyói Salvator-kápolna is az övék volt hajdan.
A visszatérést az évközi 3. vasárnapon ünnepelték, amikor a szentleckében Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt levele egyik részletét olvasták: „Testvérek, Urunk, Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, éljetek mindnyájan egyetértésben, ne szakadjatok pártokra, legyetek egyek ugyanabban a lelkületben, ugyanabban a felfogásban.” Ez a részlet szépen jelképezte az ünnep lényegét is: a pálosok visszatérését ünnepelték azzal a hittel és reménnyel, hogy az erdélyi szerzetesrendek között gyümölcsöző együttműködés valósul meg, hiszen a „a rendek között nem lehet széthúzás” – így segítik majd az egyházat és szolgálják az erdélyi híveket, megvalósítva és tanúságot téve egyházunk egységéről – fogalmazott Jakubinyi érsek.
Az erdélyi kolostoralapítást a pálos generális tanácsadó testülete, a rendfőnöki tanács – élén P. Izydor Matuszewsky generálissal – hagyta jóvá. II. József rendelete után ugyanis Lengyelországban maradhatott fenn a szerzetesrend. Központja jelenleg is Częstochowában, a Jasna Góra-i kolostorban van.
„A pálosok visszatelepülése sok embert megmozgatott Erdélyben, a január 26-i ünnep az egység megélésének nagy ünnepe volt. Az újbóli letelepedés az Istenbe vetett bizalom jele, reményt ad a hivatások gyarapodására is” – mondta Bátor Botond, a pálos rend magyarországi tartományfőnöke az erdélyi visszatelepedés jelentőségéről.
Az újonnan alapított Szent István-kolostorban egyelőre egy kis, két főből álló szerzetesi közösség él és szolgál majd a magyarországi rendtartomány támogatásával és segítségével – válaszolt kérdésünkre a tartományfőnök. Ezzel egy több évszázados hagyomány folytatódhat, hiszen az 1786-os rendeletet megelőzően mintegy 25 pálos rendház működött Erdélyben, többek között Tordán, Tövisen, Illyefalván, illetve a Partiumban Nagyváradon.
A Csíkszeredához tartozó Hargitafürdőn lévő plébániaépületben alakították ki a rendházat, az egyházmegye pedig a pálos testvérekre bízta a plébánia vezetését, akik emelett missziókat, lelkigyakorlatokat tartanak majd szerte az egyházmegyében, összhangban a rend szellemiségével, mely szerint összekapcsolják a szemlélődő és a tevékeny életet.
Darvas-Kozma József, a csíkszeredai Szent Kereszt plébánia plébánosa sok segítséget nyújtott a pálosoknak az újbóli letelepedés és kolostoralapítás körül. Ennek jelképes mozzanataként egy téglát ajándékozott a Hargitafürdőre költöző szerzetesrendnek, amely Klastrompusztáról, az első pálos monostor padlójából származik.
Forrás: Magyar Kurir
↧
Az öröm hangja
↧
A Fehér Sólyom emlékére
Isten akaratát elfogadva a Magyar Pálos Rend és a rokonok tudatják, hogy Dr. Aczél László Zsongor atya 2014. február 5-én, életének 72. évében a budapesti pálos kolostorban a szerzetesrendi testvérek körében szentségekkel megerősítve, hosszú, türelemmel viselt betegség után csendesen az égi hazába költözött. Lelki üdvéért az engesztelő temetési szentmisét rendtársai és paptestvérei közösen mutatják be 2014. február 18-én, kedden, 11.30-kor a pécsi temetőkápolnában, majd a pécsi köztemető pálos kriptájában helyezik örök nyugalomra.
 |
| P. Aczél László Zsongor OSPPE |
Forrás: Magyar Pálos Rend
↧
↧
A katolikus hit igazsága
Pezenhoffer Antal 2009-ben megjelent hitvédelmi témájú háromkötetes könyve elérhető online formában a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalain.
↧
Bioetikai útmutató
Szeretettel ajánlom az internetről is letölthető fiatalok számára készült Bioetikai útmutatót, amit olcsón nyomtatott formában meg is lehet vásárolni.
Rövid ismertető illetve a vásárlás lehetőségéről
A könyv ezen az elérhetőségen tölthető le.
↧
"Valakinek mindezt ki kellett gondolnia..."
Beszélgetés Freund Tamás agykutatóval
Freund Tamás negyvenkét éves agykutató komoly hazai és nemzetközi tudományos eredményeket mondhat magáénak. A tudomány doktora, 1998 óta a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A szélesebb ismertséget a tavaly elnyert Bólyai-díj hozta meg számára. A köztudottan hívő katolikus tudóst indulásáról, tudományos munkájáról, a megismerés határairól és a vallásos kutató világlátásáról kérdeztük.- Egész pályám szempontjából nagyon fontosnak tartom, hogy szüleimtől szigorú katolikus nevelést kaptam. Egy Veszprém megyei, kis, sváb községből, Bándról származom, ahol a nagyszüleim és az ő nagyszüleik is a földet művelték. Az ő példájuk mélyen belém véste, hogy az életben mindenért keményen meg kell dolgozni. Ez a kutatói pályára is vonatkozik. A családi háttéren kívül nagyon fontosak voltak az életemben a tanáraim. A pedagógus nemcsak egy-egy tantárgyat ismertet és szerettet meg a diákjaival, hanem számos emberi értéket is közvetít feléjük. Nekem nagy szerencsém volt, már a veszprémi általános iskolában is kiváló kémiatanárom volt, Keller Antal. Minden kémiai törvényhez mondott egy viccet, így könnyen és gyorsan megtanultuk azokat. Édesanyám egy vegyipari kutatóintézetben volt laboratóriumi asszisztens, ahol nyári diákmunkán én is megfordultam. A raktárból elcsenegetett vegyszerekkel otthon én is kísérletezgettem, és közben tanulmányi versenyeket is nyertem.
Gimnazista koromban a kémia szeretete mellett egyre fontosabbá vált számomra a zene. Hétéves koromtól klarinétoztam már, de sokáig inkább csak a zeneiskola mellé jártam. Aztán láttam egy filmet Benny Goodman életéről, ami teljesen magával ragadott. A gimnáziumban már saját jazz-zenekarom volt, hamarosan a Dunántúl legnevesebb együttesének számító Nyitrai Jazz Kvartettben játszottam - a tanárok közül is jártak a koncertjeinkre. Emellett énekeltem az iskolai és a városi vegyeskarban, néha kisegítettem klarinétosként a város szimfonikus zenekarában. Az iskolában meglepődve fogadták, hogy mégsem zenész, hanem biológus akarok lenni.
Az imént még a kémiánál tartottunk...
- Onnan csak egy lépés a biológia, az élővilág kémiája, a biokémia. Az agykutatás iránti kifejezett érdeklődésemet a harmadik gimnáziumban használt tankönyvnek köszönhetem, amelyet a nemrég leköszönt kulturális miniszter, Hámori József írt, aki Szentágothai János tanítványa volt és az ő ábráit használta illusztrációként. Gyönyörű színes képeken láttam az idegsejtek bonyolult kapcsolódásait, ezek nagyon megragadták a fantáziámat, és eldöntöttem, hogy én is ezzel fogok foglalkozni.
Szegeden, majd a budapesti természettudományi karon tanultam. Másodéves koromtól bejárhattam Szentágothai János ésSomogyi Péter laboratóriumába, ahol immár mikroszkópon át nézegethettem a gimnáziumi tankönyvben látottakat. Ez óriási lehetőség volt a számomra. Tudományos pályámat annyi szerencse kísérte, hogy azt inkább gondviselésnek kell neveznem...
Az egyetemi órák után siettem az Anatómiai Intézet laboratóriumába, ott töltöttem a hétvégéim nagy részét is. Negyedéves hallgatóként már önállóan is tudtam kutatómunkát végezni, az ötödik évet ennek köszönhetően Oxfordban végezhettem, ott készítettem el a szakdolgozatomat, amelyet aztán itthon védtem meg. Kandidátusi disszertációmat Szentágothai professzor mellett dolgozva írtam, nagyszerű három éve volt ez az életemnek.
Kutatási témája az agy, azon belül is az agykéreg...
- Oxfordban az ottani professzor kedves témájával foglalkoztam: a Parkinson-kórban szerepet játszó dopamintartalmú pályának a szerveződése volt. Ebben sikerült néhány alapvető megfigyelést tennem. Később azonban visszatértem az agykéreg, a tanulási és memóriafolyamatok, az epilepszia mechanizmusainak kutatásához - ezen belül is a hippocampus vizsgálatához, amelynek alapvető szerepe van mindezekben. 1986 óta foglalkozom munkatársaimmal ezzel a témával, azóta a világ egyik legjobb ilyen laboratóriumának számít a miénk, itt a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben.
Ez az út vezetett el a Bolyai-díjig, ami - számos komoly szakmai elismerés után - a közvélemény előtt is ismertté tette...
- A Bolyai-díj arra akar rámutatni, hogy lehet ma Magyarországon a világ élvonalába tartozó kutatásokat folytatni. A fizika és a kémia évszázada után most a biológia korszakát éljük, azon belül a neurobiológia nagy magyar hagyományokkal bíró tudományág, amely világszerte elismert eredményeket mondhat magáénak. Mindez - saját eredményeimmel és nemzetközi elismertségemmel együtt - hozzásegített ahhoz, hogy én legyek a díj első kitüntetettje. Túl azon, hogy a kitüntetés a szakmai körökön jóval túl is ismertté tette a nevemet, ráirányította a figyelmet a tudományra, amely nemcsak igényel, hanem "termel" is pénzt, és komolyan hozzájárul az ország kedvező imázsához. A Széchenyi-terv részeként a nemzeti kutatásfejlesztési program keretében jelentős összegeket fektetnek a tudományba, és mozgósítják a vállalkozói és ipari szférát is közös pályázatokra. A felsőoktatásban dolgozók és a kutatók bérének emelése is azt mutatja, hogy a kormányzat igyekszik rangjának és értékének megfelelően viszonyulni a magyar tudományhoz.
A tudomány felértékelődésének örülnünk kell. De nem lehet ennek negatív hatása is a közoktatásra? Hetedik és kilencedik osztályos gyerekeim a természettudományos tárgyak keretében olyasmit tanulnak, amikkel mi csak a főiskolán foglalkoztunk...
- Nem szerencsés tendencia ez. Azt vallom, hogy középiskolában nem az a fontos, hogy a diákoknak megtanítsák az egyetemi tananyagot, hanem hogy érzelemgazdaggá, kiegyensúlyozottá, emberséges emberré neveljék őket. Ezt a tanulás és emlékezet mechanizmusait vizsgáló agykutatóként is hangsúlyozom. Bármilyen külső ismeretanyagot ugyanis úgy tudunk tartósan megjegyezni, ha belső világunkból származó információkkal társítjuk azokat. Ez a belső világ érzelmi, motivációs információtartalmakat is jelent, meg az évezredes emberi hagyományokat, mint erkölcs, vallás. Ezekkel társulva tudnak a külső információk olyan agyi régiókba elraktározódni, amelyekből a kreativitás táplálkozik. Igazán kreatív emberek azok lesznek, akiknek gazdag az érzelemviláguk. Ennek gazdagítása pedig nagyjából a középiskolás kor végéig tart, és nagyon fontos része a művészeti nevelés. A fogékonyságot, a nyitottságot kell megszerezni a középiskolában, aztán az egyetemen jöhet a tudomány.
Az agykutatás izgalmas problémája lehet, hogy a kutatás alanya és tárgya ugyanaz: az emberi agy.
- Örök filozófiai kérdés, hogy megismerhető-e maga a megismerő szerkezet. Ezért az agykutatást az emberiség egyik legnagyobb intellektuális kihívásának is tekinthetjük. Én vallásos emberként nem is hiszem, hogy az agy mint az anyag evolúciójának csúcsa képes volna kitermelni magából a nem anyagi jellegű tudatot, amely aztán irányítólag visszahat magára az anyagi agyra. Úgy vélem, a tudati folyamatok többsége visszavezethető ugyan az idegsejtek bonyolult interakcióinak folyamataira, de vannak az én-öntudatnak olyan elmei, amelyek nem lehetnek anyagi eredetűek, hanem valahonnan máshonnan származnak. Ez azonban nem válhat a természettudományos kutatás tárgyává. A kérdéssel kutatóként én sem tudok foglalkozni, csak gondolkodó emberként töprengek ezen, a hitemre hagyatkozva.
Ugyanakkor nincs szó a tudomány fegyverletételéről, a kutató igyekszik egyre mélyebbre hatolni a természettudományos módszerekkel mérhető tudati folyamatok megismerésében. Én magam is ilyesmiken dolgozom.
Ön látja vagy sejti legalább, hol húzódik a megismerhetőség határa, vagy ezt a határt folyton "tolja maga előtt" a tudományos kutatás?
- Minden kutatási eredmény újabb problémákkal szembesít, minden megválaszolt kérdés továbbiakat vet fel. Mégis van határ: a természettudós az anyagi világ kutatásának szakembere.
A megismerhetőség határa tehát, az én-öntudat körül keresendő. Ha ez nem az anyag terméke, akkor a hívő természettudós szerint az evolúcióba ezen a ponton történhetett valami isteni beavatkozás?
- Ha a majom agykérgét összehasonlítjuk az emberével, akkor azt látjuk: belső szerkezete ugyanaz. Csak az emberi agykéregben sokkal több információt feldolgozó egység van. Ez a mennyiségi különbség vezetett volna el emberi én-öntudatig? Ha ezt elhisszük, akkor azt is el kell hinnünk, hogy a számítógép megfelelő alkatrészeinek megsokszorozásával szintén kitermelhető valamiféle tudat, amely majd irányítólag visszahat a számítógép "agyára", szabad akarata lesz. Ezt én természetesen nem hiszem.
A számítógép-hasonlatnál maradva: az agy volna a gép, ami a kívülről belé táplált program révén működik úgy, ahogyan működik?
- Többé-kevésbé elfogadható a hasonlat. A programok jelentős részét ő maga képes generálni.
Természettudósként az anyaggal dolgozik, de ez nyilván visszahat a vallásos világnézetére is. Miként? Mennyire?
- A végtelen sokféleség és összetettség, amely mégis egy káprázatos logika szerinti szervezettséget mutat. Ezt látva az emberben olyan hangok szólalnak meg, hogy valakinek mindezt ki kellett gondolnia. Ez nem lehet spontán, véletleneken alapuló mutációk eredménye, legalábbis ennyi idő alatt biztosan nem juthatott el az anyag evolúciója az atomoktól az emberi agy komplexitásáig. Ez magyarázza talán, hogy a neurobiológusok - de számos más tudományág képviselői - között sok a hívő ember. Biológusként nem vonom kétségbe a mutációkat, nem hiszem azonban, hogy ezek véletlenszerűek volnának. Azt hiszem, irányított evolúciónak kellene neveznünk azt a folyamatot, amely az első egysejtűektől az emberig vezetett.
Kipke Tamás
Forrás: Új Ember - 2001.
↧